Az albetét olyan egység, ami a Multiház program Albetétkezelés menüpontjában, az új albetét létrehozása gombbal lett lérehozva. A későbbi díjszámítás alapját az ilyen módon létrehozott albetétek száma határozza meg.
Az ISM kód az Ismeretlen Befizető kódja. Ez a társasház létrehozásakor azonnal létrejön, ami után természetesen nem számítunk díjat, hiszen az albetétszámba sem számít bele.
Ugyanakkor nagyon hasznos tud lenni, ha például olyan befizetést könyvelünk, aminél ideiglenesen nem ismert a befizető neve (mert például banki utalásnál nem írta be az utaláskódját a közleménybe, és még csak nem is a saját nevéről érkezik az utalás), mert ekkor rákönyvelhetjük a befizetést erre az ISM albetétre, majd, mikor már látjuk, kihez tartozik az utalás, egyszerűen csak módosítjuk a könyvelést.
Nyitott albetétnek az eladási időponttal nem rendelkező albetéteket tekintjük, amelyek után a program albetét díjat számít fel. Onnantól kezdve, hogy
- az eredeti albetét tulajdonosváltással átkerül egy másik tulajdonoshoz, vagy
- az albetétet a Multiház program albetétkezelésén belül a Kezelés lezárása gombbal lezárjuk, vagy
- maga a társasház kerül globális lezárásra,
zárt albetétről beszélhetünk, mely után már nincs díjszámítás, hiszen a zárt albetétek nem számítanak bele az albetétszámba.
Az albetétkezelésen belül akkor szükséges a kezelés lezárása gomb használata, amikor megszűnik az albetét, mert például összevonják az albetétet egy másikkal, vagy közös tulajdonba veszi a társasház. A zárt albetétre továbbra is lehet könyvelni, mert lehet, hogy korábbról még maradt fenn valamilyen költsége.
Abban az esetben, amennyiben lezárásra kerül egy társasház, úgy a benne lévő albetétek is lezáródnak. A lezárás dátumát követően megszűnik a könyvelési és egyéb szerkesztési lehetőség a házban és a házban lévő albetétekkel kapcsolatosan, ugyanakkor a lezárás időpontjától visszamenőlegesen továbbra is lehetséges a könyvelés.
Fontos továbbá, hogy a már lezárt házak után természetesen nem számoljuk az albetét díjakat, illetve a tulajdonosok sem tudnak majd belépni az ügyfélkapujukba a lezárást követően.
A ház törlésével a ház az összes évével és minden adatával, véglegesen törölhető. Ha csak lezárni/leadni szeretné a már meglévő házat, mert a cél az, hogy megszüntesse az albetétek utáni díjszámítást, akkor javasoljuk, hogy inkább a ház lezárást válassza, mert így, ha szükséges, később még visszanézhetők az adott társasház adatai.
Az albetétszámba kerül minden olyan albetét, amely a Törzsadatok Albetétkezelés menüpontban aktív, azaz nyitott állapotban található. Ez könnyen felismerhető, mert a zárt albetétek szürkítetten jelennek meg. Az Albetétszámok lekérdezése menüpontban pedig lekérhető az összes élő, azaz nyitott státuszú albetét számszerűsítve, házankénti bontásban.
A létrehozott albetéthez lehet felvinni a lakókat, bérlőket, egyéb tartozékokat, amik az albetétszámba nem számítanak bele, tehát nem növelik azt. Az albetétszámba az ISM kódú ismeretlen befizető sem tartozik bele, hiszen ez a programban már egy eleve létező albetét, amiért nem számolunk fel díjat.
A Szolgáltató a számla kiállítása során az adott hónap utolsó, kezelt napján meglévő albetétszámot veszi alapul, társasházankénti bontásban.
Példa I.
Egy 250 albetétszámú társasház, és öt modul kérése esetén a következőképpen történik a díjszámítás:
250[albetétszám]*(50[az alaprendszer ára/albetét]+5[kért modulok száma]*4[egy db modul ára Ft-ban]) = 17.500 Ft+áfa/hó = 22.225 Ft/hó
Példa II.
40 albetétes társasház, melyben 6 modullal tervezne indulni. A következő modulokat szeretné (pipával jelölve a kért modulok):
Bank és NAV import
Számlakészítés
Csekk kitöltő
Tulajdonosi ügyfélkapu
Dokumentumtár
Vízóra
Villanyóra
Klíma
Csoportos beszedés
Kamatszámítás
Pénztárbizonylat nyomtatás,
OC31 auto. Csekk könyvelő
Szvb hozzáférés
Bizonylatfeltöltő
Fűtésóra
Gázóra
Lépcsőház
+ Ház kiegészítők: Kettős könyvvitel
40[albetétszám] *(70 [az alaprendszer+kettős könyvvitel ára/albetét] +6 [kért modulok száma] *4 [egy db modul ára Ft-ban])+1000 [a dokumentumtár tárterületének ára 250 albetétig] = 4.760 Ft+áfa/hó/ = 6.045 Ft/hó
Mivel a program folyamatos fejlesztés alatt áll annak érdekében, hogy a már meglévő szolgáltatások felhasználóbarátabbak, könnyen kezelhetőbbek legyenek, illetve, hogy új funkciók kerülhessenek a Multiházba, ezért a Szolgáltató minden évben módosíthatja az árait. Természetesen az ármódosítást megelőzően a Szolgáltató minden esetben küld egy előzetes tájékoztatást a felhasználónak, aki ezután eldöntheti, hogy felmondja-e a szolgáltatást vagy sem.
Igen, kell érte fizetni. Visszamenőlegesen hozzáadott ház vagy albetét esetén egy adott éven belül, a következő havi számlára terheljük a díjakat.
Például, ha februárban létrehoz plusz két albetétet januárra, akkor a márciusi számlában lesz terhelve a januári, februári és márciusi díj.
Korábbi évek importálásánál, vagy egyszerre nagy mennyiségű új albetétet / házat szeretne hozzáadni kedvezőbb árat tudunk adni, keresse Ügyfélszolgálatunkat ez ügyben.