Ház átadása/leadása

  1. Házat átadni egy másik képviseletnek először a ház lezárását követően lehetséges.

  2. Ezt követően kell írni a Multiház felületéről egy házátadási kérelmet, majd engedélyt a megrendelő elektronikus levelezési címére, amit végül onnan kell tovább küldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, jogosultságellenőrzés és jóváhagyás céljából.

  • A szerződés felmondásakor a Megrendelő köteles írásban közölni a felmondást (email fiókjából érdemes megtenni) a Szolgáltató felé. Határozatlan idejű szerződés esetén a Szerződés felmondási ideje 30 nap.
  • A Megrendelő a felek között létrejött Szerződés megkötését követően 14 napon belül indokolás nélkül elállhat a Szerződéstől.

Amennyiben a Megrendelő hamarabb nem törli, úgy a Szolgáltató legalább 1 évig megőrzi a leadott ház adatait.

Leadott, azaz lezárt házban a lezárás dátumával bezárólagosan még lehet módosítani, könyvelni. A lezárást követő időszakban viszont már nem lehetséges.

Különbséget kell tenni a társasház és az albetét lezárása között.

  • Társasház lezárásakor a lezárás napját követő időszakra már nem lehet sem könyvelni, sem módosítani, azonban visszamenőlegesen, a lezárás napjával bezárólag még módosíthatók az adatok, könyvelhetők a például még utólagosan kiszámlázott tételek. Természetesen a társasház lezárásával a benne lévő albetétek is lezáródnak.
  • Ha egy társasházon belül egy adott albetétet zárunk le (akár tulajdonosváltással, akár konkrét lezárással), akkor az albetétre a lezárás napja előtti és utáni időszakra is tudunk még könyvelni, illetve módosítani, mert lehet, hogy még maradt tartozás az albetéten, ami például csak hónapokkal később hajtható be.

Ha Megrendelőnk átad egy házat egy másik Megrendelőnek, ez nem jelenti azt, hogy a Multiházban tárolt adatokat mi automatikusan átadjuk az új fél számára. Ezt csak mindkét fél kifejezett hozzájárulásával tehetjük meg.

Amennyiben a szerződésben Megrendelőként maga a társasház szerepel, úgy a társasházé az adatstruktúra, ha azonban a közös képviselő a Megrendelő, akkor a közös képviselő tulajdonában vannak az adatok. A Multiház szorgalmazza, hogy a régi közös képviselők ajánlják fel az átadás lehetőségét az új közös képviselő számára, hiszen hosszútávon mindegyik fél számára ez jelenti az előnyös megoldást.

A TH törvény szerint a közös képviselet váltásakor iratátadási kötelezettség keletkezik a korábbi képviselettől az új képviselet felé, azonban ez offline módon is teljesíthető. Javasoljuk, hogyha Multiházban könyvelt egy társasházat, adja át a házat a fenti funkcióval.

Igen. Ekkor az időszaki különbséget a következő hónap számlájára felírjuk.